RemenyLeukemias

Aktuális

2012. 02. 21.

Tudás és technika - A gerincgyógyászat fellegvárában (1. rész)

A gerincbetegség népbetegség mindenütt.

Leopold Györgyi írja:
    (MTI-Press) - Háromféle ember van: akinek már fájt a gerince, akinek fáj, és akinek fájni fog. Bár elcsépelt közhelyként hangzik a megállapítás, sok igazságtartalma van Varga Péter Pál szerint is, aki az Országos Gerincgyógyászati Központ főigazgatójaként és gyakorló gerincsebészként naponta szembesül a mondás valóságával. „A gerincbetegség népbetegség - mondja -, és nem csak nálunk, hanem szerte a világon.“

 

   
    Mint hangsúlyozza, ez egyrészt a gerinc feladatából és természetéből adódik, illetve nem rendeltetésszerű használatából. A gerinc ugyanis eredetileg a négy lábon járásra „teremtődött“, a két lábra állt ember valójában kezdettől kódolva van a gerinc meghibásodására.

- Azért talán mégsem ennyire sötét a kép, és van mód a gerincbetegségek és -bántalmak kivédésére?
- Bár Magyarországon a lakosság 80 százaléka szenved életében egyszer vagy többször különféle gerincbántalmaktól, mégis azt kell mondani, hogy van lehetőség ezek megelőzésére. Ezt azonban tudatosan és korán kell elkezdeni. Semmiképpen nem akkor tanácsos a prevenció lehetőségein gondolkozni, mikor már kimutatható a kóros elváltozás, és jelentkezik is kisebb-nagyobb fájdalom formájában.
 

teljes hír »

2012. 02. 21.

A fül

A hallás és az egyensúlyozás szerve

A hallás és az egyensúlyozás szerve

 

Az ember által hallható hangok nagyjából 20 és 20000 Hz közötti tartományban vannak. Ezeket hallószervünkkel, a fülünkkel érzékelhetjük, melynek a hangérzékelésen kívül még az egyensúlyozásban is fontos szerepe van.

 

A fület három részre oszthatjuk: külső, középső és belső fülre. A külső fül a fülkagylóból és a külső hallójáratból áll. Az utóbbi védelméről a fülzsír gondoskodik, amely idővel besűrűsödik, majd kiszáradás után porrá változva kipereg a fülből. A középfül kezdeti szakaszán a dobhártya található, amely egy enyhén ovális alakú feszes lemez, az azt követő üregben helyezkednek el a hallócsontok, amelyek a kalapács, az üllő és a kengyel nevet viselik.

 

teljes hír »

2012. 02. 16.

A vesekő

A vesekő a vizeletkiválasztó rendszer betegsége.

Úttorlaszok a szervezetben

 

A vesekő a vizeletkiválasztó rendszer betegsége. A kövek színe és mérete változó lehet, de annyi biztosan elmondható, hogy a szervezetben való ottlétük nagy fájdalommal járhat. Függően a nagyságuktól és a húgyutakban való helyzetüktől okozhatnak nagyon gyötrelmes görcsöket, de lehetnek tünetmentesen is jelen.

 

A vesekövesség elsősorban felnőtt korban, 30-60 év között jelentkezik. Kialakulása a férfiaknál gyakoribb, mint a nőknél.

 

teljes hír »

2012. 02. 13.

Gyermekkori figyelemzavar

A figyelemzavaros gyermek több törődést igényel.

Amikor szétszórt a gyerek

 

A gyerekek sok odafigyelést igényelnek a szülők vagy nevelők részéről. Figyelmük nem csak a hétköznapi dolgokban kell, hogy maximális legyen, hanem a kicsik viselkedésére is oda kell figyelni, mert a fizikai állapotuk mellett a mentális egészségük is fontos.

 

Tünetek

 

A figyelemzavaros gyermekek tüneteinek leírása nagyon nehéz. Fontos megjegyezni, hogy a későbbiekben leírt tünetek, csak akkor tekinthetők betegségnek, ha azok rendszeresen, intenzíven és általában együttesen fordulnak elő. A betegséget csak szakorvos tudja biztosan igazolni, ezért ha gyakran észleljük a tüneteket a családban, a gyermeken, az unokákon, akkor kérjük ki specialista segítségét, ne hozzunk önálló diagnózist.

 

teljes hír »

2012. 02. 10.

Érszűkület

A legjobb megoldás most is a megelőzés!

Amikor nem minden a megszokott mederben folyik

 

Magyarországon évtizedek óta emberek tízezrei halnak meg valamilyen szív- vagy érrendszeri megbetegedés következtében. Sajnos a kiküszöbölhető rizikófaktorok mellett vannak olyan dolgok, amelyeket nem kerülhetünk el. Vajon tudjuk, hogy mit tehetünk és mit nem?

 

Hazánkban sajnos ezeket a betegségeket már-már népbetegségnek is nevezhetjük. Az érszűkület más néven arterioszklerózis az egész szervezetünket behálózó kis- és nagyerekben is létrejövő meszesedés. Eleinte gyakran tünetmentes marad, azonban idővel szép lassan alakulnak ki szimptómák, ahogy a meszes felrakódás beszűkíti az ereket. Kezdeti tünet lehetnek például a nagyobb fizikai megterhelés során fellépő görcsös jellegű lábfájdalom, vádligörcs.

Azokban az esetekben azonban, ahol a nagy artéria elzáródikés nem megoldható az általa táplált területek vérellátásasokkal komolyabb, akár az életet veszélyeztető  tünetek jelentkezhetnek.

teljes hír »

2012. 02. 07.

Amikor a támadást nem hátba kapjuk

1-1 forró tea és/vagy fürdő sokat segíthet!

Hólyaghurut, azaz a felfázás

 

A felfázással minden küzd élete során több alkalommal is. Számolunk a lehetőséggel, mégsem vagyunk elég alaposak. Pedig ennél a betegségnél is apróságokkal kell kezdeni a nagyobb baj megelőzését.

 

Egészséges emberek esetében a húgyhólyagban lévő vizelet steril. A húgycső sem tartalmaz mikroorganizmusokat, baktériumokat, vagy azok száma nem éri el azt  a mennyiséget, amely fertőzést okoz. Mindazonáltal fontos tudni, hogy a húgyutak bármely szakasza fertőződhet. Ezeket a betegségeket alsó és felső húgyúti fertőzésekre különítik

 

teljes hír »

2012. 02. 02.

E-vitamin

A legjobb E-vitamin források a növényi olajok.

Olajos magvakból nyert öregedésgátló

 

A vitaminok az emberi szervezet számára nélkülözhetetlenül fontos szerves vegyületek. Így a zsírban oldódó vitaminok családjába tartozó E-vitamin is nagy jelentőséggel bír.

 

Eredete

 

Ez az antioxidáns fiatal tagja a vitaminok családjának, mégis hosszú úton jutott el az emberiség a megismeréséhez. 1911-ben már végeztek kutatók állatkerti kísérleteket, melyek során találtak egy sterilitást csökkentő anyagot, de még nem azonosították.

 

 

teljes hír »

2012. 01. 27.

Koffein az időszámítás előtti időkből

Lehetőleg ne lépje túl az

ajánlott napi mennyiséget!

A koffein és rossz oldala

 

A különböző földrészeken termő koffein-tartalmú növények múltja hosszú időre nyúlik vissza a történelemben.

Az időszámítás előtti 2700-as évekből már maradtak fent feljegyzések a kínaiak teafőzési szokásairól. Krisztus után a 11. században megjelenik a kávéfogyasztás az arab kultúrában. Amerika meghódítása után pedig az aztékok szerettetik meg a csokoládét a spanyol hódítókkal. A 19. század végén világszerte megjelennek a koffein tartalmú üdítőitalok. Mi a közös ezekben az eseményekben? A tealevelek, a kávé- és a kakaóbab, a guarana bogyó és a kóladió is mind tartalmazza a koffein nevű, keserű ízű, kristályos vegyületet.

 

teljes hír »

2012. 01. 23.

90 napos diéta

E diéta lényege a szétválasztás.

A 90 napos diéta lényege a szétválasztás, amely jól működő és könnyen betartható étkezéseket kínál. A diéta során kiegyensúlyozott, vitamindús, rostban gazdag étkezésre számíthatunk, köszönhetően a sok gyümölcs és zöldség fogyasztásnak. Nemcsak a kilóktól szabadulhatunk meg – feleslegtől függően akár 10-15 kg-tól is -, hanem a szervezet anyagcsere folyamatainak megváltozása miatt, a diéta befejeztével, további kilóknak inthetünk búcsút. Bár ennek eléréséhez további 90 napig érdemes megtartani reggelire a gyümölcsfogyasztást.

 

 

A diéta lényege, hogy minden nap egyféle típusú táplálékot fogyasztunk. Gyomrunk ezeknek az ételeknek a lebontásához egyfajta savat állít elő, így téve könnyebbé, gyorsabbá az emésztést.

 

teljes hír »

2012. 01. 20.

Cukorbetegség

A baj most sem jár egyedül.

Amikor az élet túl édes

 

A cukorbetegség – diabetes mellitus – a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, amely során a szervezet egyes sejtjei nem képesek a vérből a szőlőcukrot kellő mértékben felvenni.

 

A hasnyálmirigyben termelődik az inzulin, melynek feladata a vércukor kellő szinten tartása. Az elfogyasztott táplálék, különböző vegyületekre bomlik fel szervezetünkben, többek közt cukorra is, amely a véráramba felszívódva serkenti az inzulintermelést.

teljes hír »